Hirtelen olyan izgatott lett, hogy azt hitte kiugrik a szíve. Mit vegyen fel? És jó ötlet ez egyáltalán? Este 11 is elmúlt már és soha nem találkozott még a férfival, azon kívül nem is tudott róla semmit, hogy Andrásnak hívják, síoktató Szlovéniában és csak pár hétig lesz a városban. Az egyik kedvenc, ám nem túl kihívó zöld felsőjét választotta, hozzá illő fülbevalóval és karkötővel, szűk farmerrel, sportcipővel.

23:19 - összerezzent, amikor megcsörrent a telefon. András ideért. Gyorsan felkapta a táskáját, bezárt a lakást és elindult a megbeszélt találkozási pont felé. A férfi az autó mellett állt és mosolyogva várt rá, magasabb volt, mint ahogy elképzelte és helyesebb, mint a fotókon. Üdvözölték egymást, András udvariasan kinyitotta a kocsiajtót, a lány beszállt és csak mosolygott magában, hiszen éppen egy ilyen spontán estére vágyott már rég óta.

• Hová szeretnél menni?
• Valami szép helyre, ahonnan látszik az egész város, a Várba vagy inkább a Gellért-hegyre!
• Rendben, indulhatunk.

Szinte teljesen üres volt a város, alig lézengett valaki az utcákon, végülis hétfő éjszaka volt… A Rakparton mentek, közben beszélgettek, nevettek, alig találták meg a felhajtót az Erzsébet-hídra, végül a legendás Mambo bárnál balra kanyarodva felértek a Citadella parkolójába.

• Ilyenkor is fizetni kell a parkolásért? Hihetetlen!
• Welcome to Hungary – mondta mosolyogva a lány.

A városi panoráma lélegzetelállító volt, Noémi hiába élt már Budapesten több, mint 11 éve, minden alkalommal gyermeki csodálattal tudta nézni a kivilágított hidakat, a Várat, a Parlamentet. Találgatták, hogy melyikek lehetnek a távolban azok a nagyon fényes, kivilágított utak, csináltak pár képet, sétáltak, percekig csak néztek egymás szemébe, aztán visszaindultak a kocsihoz, mert lassan lejárt a parkolójegy és a lány már amúgy is fázott.

• Jéghideg a kezed, bekapcsoljam az ülésfűtést?
• Igen, köszönöm!
• Hoztam egy üveg bort.
• Kóstoljuk meg nálam.

Noémi kicsit elbizonytalanodott, nem sűrűn tett ilyen kijelentéseket, de már az első pillanattól kezdve érzett kettőjük között valamiféle bizsergést, hamar megtalálták a közös hangot és magával ragadta a férfi erőt sugárzó, intelligens, humoros és kedves személyisége. Túl szép, hogy igaz legyen, gondolta. Visszafelé már a rövidebb úton mentek, egyenesen végig a Körúton, pár taxin és éjszakai buszon kívül teljesen kihalt volt a város.

• Hát itt volnánk, kerülj beljebb.
• Köszönöm, szép lakás.

20 perc múlva már szenvedélyesen szeretkeztek, megállt körülöttük a tér és az idő, csak ők voltak és a pillanat, mintha nem lenne holnap…

Noémi hirtelen úgy érezte, hogy fázik, megint jéghidegek voltak a kezeit, mint fent a Gellért-hegyen. De hát megy a fűtés is - gondolta, és ahogy felemelte, majd leengedte a bal kezét, az nagyot placcsant a kád hideg vizében. A lány kinyitotta a szemét és hangosan felsóhajtott – csak egy álom volt.

Alíz a fotelben ült és csak nézett kifelé az ablakon. A lemenő nap sugarai rózsaszín fátylat borítottak a paneldzsungelre, ebben a megvilágításban egész meseszerű volt a város. Csak ezért szeretett a Szigony utcában lakni, a 14. emeletről messzire ellátott és még az ablak alatt behúzó hideg szél sem zavarta annyira, amikor a naplementét csodálta. Fogalma sem volt, hogy már mióta ülhetett ott, zakatoló gondolatait szinte már nem is tudta követni: a csekkek, a pótvizsga díja, a tartozása Petinek, az összetört méregdrága francia pezsgő, amit levontak a béréből… jobbnak látta csak nézni a lenyugvó nap utolsó sugarait, ahogy táncukat járták a háztetőkön.

- Mit ülsz ott, mint valami nyugdíjas? Szombat este van! – rontott be a szobába Anna, a lakótársa.

- Igen, tudom jól, hogy milyen nap van. Nemsokára indulok. Nézd, milyen gyönyörű ma az ég!

- Láttam már százszor. Van egy cigid?

- Tudhatnád, hogy már nem cigizek, neked sem kéne! – azzal felállt és bement a szobájába.

Szombat este van. Hamarosan kigyúlnak a fények és lüktetve beindul a városban az élet, megtelnek a kocsmák és a bárok, hömpölyög a tömeg a belvárosban, mindenki ünnepel, mintha legalábbis Szilveszter volna. Egykedvűen felhúzta a harisnyáját, felvette a miniszoknyáját és egy szűk toppot, majd a tükörhöz lépett, fekete macskaszemeket rajzolt magának és vörösre rúzsozta a száját. Felhúzta magassarkú csizmáját és azt a szőrmés kabátot, amit nemrég szerzett az egyik közeli turkálóban.

- Reggelig ne várj – kiabálta vissza Annának az ajtóból.

Ahogy kilépett a kapun megcsípte az arcát a hűvös, őszi szél. Tűsarkain alig bírt egyenesen járni, így lassan tipegett, egyenesen a Bérkocsis utca felé. Az egyik sarkon megállt és nézte, ahogy az emberek jönnek-mennek: egy férfi aktatáskával munkából hazafelé, egy pár kézen fogva, egy anyuka a kisfiával, pár részeg fiatal. A közeli Trafikból egy nő lépett ki sietve.

- Hé hölgyem, az újságját elhagyta! – kiáltott utána Alíz, de a nő meg sem fordult, csak elviharzott.

A lány a kezébe vette a lapot, a Cosmopolitan legfrissebb száma, rajta nagy betűkkel a szalagcím: „Lépd át a határaidat”. Ekkor egy szürke autó gördült be mellé és a sofőr lehúzta az anyósülés ablakát.

- Látom olvasni is tudsz, máris tetszel. Mennyi?

- Tízezer – felelte Alíz.

- Rendben – mondta a férfi és kinyitotta az ajtót.

A lány a kukába hajította az újságot és némán beszállt a kocsiba.